Esze Dóra új kötete a leszámolások könyve. Vagy pontosabban: a nemzedéki számvetésé. Azé a nemzedéké, amely gyerekként élte át a diktatúrát, de meghatározó élményei a rendszerváltás utáni időszakhoz, a kilencvenes évek rövid szabadság-mámorához és hosszú illúzióvesztéséhez kötődnek. De ez így megtévesztő is, hiszen Esze Dóra történeteinek elbeszélői soha nem használnak többes szám első személyt, hanem mindig az egyéni nézőpont felől jelennek meg személyes élményei. Ami mégis nemzedéki könyvvé avatja: pop-kultúra életérzésének és ikonjainak beemelése a szövegekbe. Talán nincs a kortárs magyar prózában még egy író, aki ennyire értően és termékenyen „hasznosítaná“ a pop-kultúra elemeit a szépirodalomban - ez külön erénye Esze Dóra Kurt Cobain kardigánja című kötetének.

Ám ennél fontosabb az az írásmód, amellyel a kötetben a felnőttéválás női tapasztalatai megjelennek. Ez jelentős hozzájárulás a ma divatos női irodalomhoz, mert ugyan Esze Dóra prózája egyáltalán nem akar ezen elveknek és elvárásoknak megfelelni, de a női lét esendőségének epikus megidézése hitelesíti írásmódját. És a szövegek humora, üdítő öniróniája megmenti mindenféle doktrinerségtől és nagyképűségtől.