Egy színháznak, ha jó színház, nem egyetlen nagy generációja van. A Vígszínház évszázadot meghaladó múltjának csodálatos az "égi társulata". Ők, a ma élők nevezik így azokat, akik már nincsenek közöttünk, akiket ma már senki nem láthat élőben színpadon, de ők, a mai nagyok még látták őket, és ugyanazokon a deszkákon álltak velük. Várkonyi Zoltán, Ruttkai Éva, Darvas Iván, Sulyok Mária, Bárdy György, Bulla Elma és még oldalhosszan sorolhatjuk a neveket, voltak a tanúi kezdő lépéseiknek, az akkori nagy generáció művészei. Voltak, akikre felnézhettek, akiktől tanulhattak. S most ők lettek a nagyok - tetszik ez vagy sem - de így működik a láthatatlan stafétabot a nemzedékek között...

Miért ők lettek a beszélgetőpartnereim? Mert még tisztán, élesen kirajzolódik az ifjúkori, pályakezdő arcuk előttem? Mert szeretem őket? Igen. Mindegyikükhöz fűz valami. Ismertem őket színpadról, többségükkel néha közös munka is összehozott, láttam őket filmen, a televízió képernyőjén, olvastam róluk, ismertem pályájukat, kitüntetéseiket, sikereik, dicsőségük hírét, és minden velük kapcsolatos hír ellenkezőjét, szakszerű kritikát és bulvárlocsogást, és egyre jobban szerettem volna másképp és igazán megismerni és legfőképpen megismertetni őket, a jelen nagy generációjának néhány tagját. Az én nemzedékem tagjait...Hogy ez mennyire sikerült? Majd eldönti az olvasó.

Kötetünkben Szántó Erika beszélgetőtársai: Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Kern András, Kútvölgyi Erzsébet, Lukács Sándor, Radnóti Zsuzsa, Szatmári Liza.