Abba kéne már ezt hagyni. Ezt az átnevezési, áthelyezési őrületet. Mint az óvodás, aki befogja a szemét, és azt kiabálja: most nem láttok engem. Kitépkedni a lapokat, és akkor az nincsen? Nem volt? Ez még Joszif Visszarionovicsnak, a nagy retusőrnek sem sikerült, pedig ő alapos ember volt. Most éppen a Kossuth tér: Károlyi, Kossuth, József Attila. Jobb és gyengébb szobrok, mindegy. Megszoktuk, a miénk. Persze nem is esztétikai megfontolások küldték oda a buldózereket, fákat és szobrokat tépkedni (annak is lenne bája!), hanem a Nagy Politikai Akarás a múlt átigazítására. Hogy volt ez gondolva? Aztán a nyomát majd bevetik fűvel és annyi? Ki van radírozva? Arató András alaposan végigfotózta ezt az egész felfordulást. Jeles betűvetőket kért meg, mondanák el, mit gondolnak a dologról. Így aztán hiába a radír. A történetnek nyoma marad, megszületett az elpusztított emlékművek emlékműve: ez a könyv, állapotaink pontos látlelete

Könyvesbolt felszámolásból hátramaradt polckopott kiadvány.