NAILCD248
Készleten
1 darab darab
Korlátozott készlet!
Elérhetőség dátuma:

CD Historica: Olyan fa vagyok
Címzett :
* Szükséges mezők
vagy Mégsem
| Kiadói kód | NAILCD248 |
| Kiadó | Nail Records |
| Nyelv | magyar |
| Áfa % | 27% |
2015. december 7-én jelent meg a Historica együttes negyedik CD-je Olyan fa vagyok címmel. A csapat harmadik rock albumán, az elődeihez képest kissé "puhább" hangvételű lemezen, a megszokott konkrét történelmi témák és életérzések mellett néhány személyesebb hangvételű dal is helyet kapott. Ézsiás Péter énekes, zenekarvezető röviden így foglalta össze az Olyan fa vagyok CD tartalmát: "A Historica zenekar jellemzően a magyar történelem fontos eseményeit, illetve az ezzel kapcsolatos érzelmeket dolgozza fel a rockzene nyelvén. Így van ez most is, annak ellenére, hogy ezúttal a megszokottnál kevesebb dal szól konkrét történelmi eseményről. Az Olyan fa vagyok album több szövege szól általánosságban a nemzethez való tartozásról - Olyan fa vagyok, Magyarok, Parancs, Út a harcon át - és a személyes érzéseinknek is több teret engedtünk - Ilyen vagyok, Őszinte blues, A csend benn vár." A Historica zenekar 14 éves múltra tekinthet vissza, egészen pontosan 2001 novemberében kezdett el formálódni. Az idők folyamán többen is megfordultak a zenekarban. A jelenlegi felállást Ézsiás Péter ének, zenekarvezető, Gönci "Apuka" György gitáros, Németh "Csoki" László gitáros, Csikós Csaba dobos és Berkes "Charlie" Károly basszusgitáros alkotják. Számtalanszor turnéztak már Erdélyben és más határon túli, magyarok lakta területeken, így a Felvidéken és Kárpátalján is. Valamint játszottak már Spanyolországban és három alkalommal turnéztak az Egyesült Államokban is. A rock koncertek mellett, a színház világába is sikerült belekóstolniuk. A kő marad... című zenés irodalmi műsorunkat eddig négy alkalommal adták elő telt ház előtt a budapesti Új Színházban, de a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban és Erdélyben is bemutatták már. Mindemellett jótékonyságra is futja a zenekar idejéből: koncertjeikkel támogatták a holtmarosi Tulipán Gyermekotthont, valamint a Czegei Wass Albert Alapítványt, de a halmozottan sérült lakókat összegyűjtő Reménysugár Habilitációs Intézet falai közé is sikerült néhány órára becsempészniük a felhőtlen kikapcsolódást. A Historica a nemrégiben megszűnt Best of Rock FM rádió legnépszerűbb zenekara volt.
Ézsiás Péter
Gönci Apuka György
Németh László Csoki
Berkes Charlie Károly
Csikós Csaba
1. Ilyen vagyok
2. Munkács vára siratta
3. 1914 Néma sikoly
4. Parancs
5. Út a harcon át
6. Magyarok
7. Olyan fa vagyok
8. Változott a rendszer
9. Őszinte blues
10. A koncert véget ér
11. A csend benn vár

2 841 Ft -5% 2 990 Ft

5 025 Ft -5% 5 290 Ft

3 791 Ft -5% 3 990 Ft

940 Ft -5% 990 Ft

2 841 Ft -5% 2 990 Ft

9 491 Ft -5% 9 990 Ft

42 740 Ft -5% 44 990 Ft

3 126 Ft -5% 3 290 Ft

2 936 Ft -5% 3 090 Ft

3 316 Ft -5% 3 490 Ft

2 936 Ft -5% 3 090 Ft

7 115 Ft -5% 7 490 Ft

4 930 Ft -5% 5 190 Ft

6 640 Ft -5% 6 990 Ft

1 890 Ft -5% 1 990 Ft

3 981 Ft -5% 4 190 Ft

5 215 Ft -5% 5 490 Ft

3 126 Ft -5% 3 290 Ft

3 126 Ft -5% 3 290 Ft

4 266 Ft -5% 4 490 Ft

3 981 Ft -5% 4 190 Ft

5 215 Ft -5% 5 490 Ft

3 316 Ft -5% 3 490 Ft

5 690 Ft -5% 5 990 Ft

6 640 Ft -5% 6 990 Ft

9 491 Ft -5% 9 990 Ft

2 841 Ft -5% 2 990 Ft

13 290 Ft -5% 13 990 Ft

17 090 Ft -5% 17 990 Ft

2 841 Ft -5% 2 990 Ft