„Akkor jó, ha ketten vagyunk, mert ketten tudjuk szeretni egymást. Egyedül nehezebb, rejtett, elszigetelt érzelemben. A magányos szerelem olyan, mint a zuhanás, mely sosem ér földet.”

Lévai Katalin legújabb regényének hősnője így elmélkedik beteljesületlen szerelméről, amely lelki egyensúlyának végzetes megbomlásával fenyegeti. Ám érzelmei elfogadhatatlanok a kisvárosi közegben, ahol él, hiszen egy saját neméhez vonzódó fiatal nőről van szó.
Mi lesz ennek a vége? Szerelme, a tanárnője kötélnek áll, vagy az elutasított leány végül bosszút áll magáért? Mi a bűn és van-e rá feloldozás?
A súlyos téma arra sarkallta a szerzőt, hogy összetördelve a tőle megszokott barátságos, mesélős stílust, egyes szám első személyű vallomásos lírát írjon; szavai költészetté állnak össze A szerelemfüggő lapjain.