Alexander Ahndoril, a hazájában ünnepelt svéd író, nyolc regény és tizenöt színmű szerzője, A rendező című munkájával aratta első nemzetközi sikerét. Ingmar Bergman, aki még megjelenés előtt, kéziratban olvasta a regényt, telefonon keresztül „mély megindultságának” adott hangot, és „fantasztikus írónak” nevezte Ahndorilt. Halála előtt adott utolsó tévéinterjújában azonban mást mondott: „sértő és megalázó”, jelentette ki a könyvről amely - részben nyilván emiatt is - az utóbbi tizenöt év legvitatottabb irodalmi alkotása lett Svédországban.
A 2007-ben elhunyt rendezőóriás véleménye már csak azért sem mellékes, mert a regény hőse: ő maga. Pontosabban az a házassági és világnézeti problémákkal küszködő Ingmar Bergman, aki 1961-ben az Úrvacsora című filmet forgatja. Filmtervében a lelkészi hivatásra való alkalmatlanság témáját ötvözi a szeretethiányéval, remélve, hogy egyszer s mindenkorra sikerül tisztáznia öreg és beteg szülei előtt, miért nem volt képes apja nyomdokába lépni.
De a forgatás döcögve indul, a színészek és a stáb tagjai morgolódnak, a rendezőnek lépten-nyomon hazudoznia kell, hogy házasságát és munkáját folytatni tudja, és retteg, hogy unalmas lesz a filmje…
A rövid, párbeszédes jelenetekből építkező, helyenként szürreális képeket, víziókat felvillantó, de a történetet fegyelmezetten végigmesélő regény a Bergman-filmekből és a Bergman-irodalomból meríti anyagát. Különös élmény viszontlátni a Laterna magica, a Képek, a Vasárnapi gyerekek mondatait, epizódjait, úgy járni-kelni a bergmani univerzumban, hogy ezúttal nem maga a Mester kalauzol bennünket. Ahndoril írói szabadságával élve újraalkotja és átformálja a Bergman-mítoszt, szándékosan elmossa a határt élet és fikció között, hogy egy mélyebb, művészi igazságra találjonn, amelyet az életrajzíró hiába is keresne.

Könyvesbolt felszámolásból hátramaradt polckopott kiadvány. A védőborító hátul karcos.