Életemben az első kókuszdiót Linzben láttam, 1957 nyarán. Most ennek éppen ötven éve. A diót meglátni és megszerezni, pillanatok műve volt. Nagyon örültem ennek a „leletnek”, mert akkor még egy osztrák kisvárosban ritkaságnak számított a kókusz. Miután akkor menekült táborban tengettem az időmet, volt mit tengetnem. Valószínűleg eszembe se jutott, hogy a kókuszhéjból ne faragjak valamit. A tábori élet már csak ilyen.
Amint a címlapon és a hátlapon is látható, e könyv faragványokat mutat be egy alig ismert anyagból, a kókusz héjából. És amint a címlapon nem látható, e könyvben néhány vers is akad, melyeket a halál- unalmas magyarázó szöveg fellazításának szándékával tettem bele. A versek is faragványok, csakhogy a kókuszhéj és a vers között óriási a különbség: amikor elkezdem faragni a héjat, pontosan tudom, mit akarok csinálni és képzeletben látom a kész tárgyat. Amikor verset írok, gyakran szándékomban sincs verset írni, csupán játszadozom a szavakkal, és a végén összeáll a vers. Talán lesznek olyanok, akik a faragással kapcsolatos útmutatást izgalmas olvasmánynak találják, viszont a verseket átugorják. Miért ne? Olyanok is vannak, akik a pizzáról lepiszkálják a fekete olajbogyót. Az ilyesmi ízlés dolga és maradjon is az. Egyetlen reményem, hogy a faragott tárgyak képei kárpótlásul szolgálnak majd, bármelyik, unalmasnak ítélt szövegrészért. (A Szerző)

Könyvesbolt felszámolásból hátramaradt polckopott kiadvány.