Kit ?lássak, kire, mire gondoljak, ha a nevét hallom, ha a nevét leírom? A mai húsz-harmincévesek előtt már, úgy lehet, csak egy valamikori össztársadalmi mumus maradék mítoszának foszlányai lebeghetnek. (Jó esetben.) Az idősebbek pedig… ott még sokkal nehezebb a helyzet. A tapasztalatok tisztítótüzében edződött arcélt elfedik a memóriákba maratott tömegkommunikációs márkavédjegyek: az antiszemita, szalonképtelen, szélsőséges, realitásoktól elrugaszkodott pártvezér, a „komplett náci alapvetés” jobb sorsra érdemes valamikori ünnepelt dráma- és tárcaírója.

Itt az ideje, hogy a megbélyegzetteket, a kitaszítottakat, a még tévedéseikben is a legeslegfontosabb - a magyarság sorsa - érdekében cselekvőket végre saját helyükön kezeljük. Itt az ideje az újkori gondolatrendőrség ránk aggatni próbált friss öncenzúra-kísérletével, mindenféle megszépítő mellébeszéléssel végleg szakítani. Mert művek sora a bizonyíték, az egyedül hiteles, a mindent eldöntő: ki mit tett le arra a bizonyos (terep)asztalra, ahová folyamatosan próbálnak rondítani a valódi kirekesztők, a züllesztők, az elgyávítani akarók.