Készleten
1 darab darab
Korlátozott készlet!
Elérhetőség dátuma:

Harangjáték
Címzett :
* Szükséges mezők
vagy Mégsem
| Kiadó | Európa |
| Szerző(k) | Konrád György |
| Nyelv | magyar |
| Oldal | 492 |
| Megjelenés | 2009 |
| Fedél | Keménytáblás, védőborítóval |
| ISBN | 9789630787932 |
| Áfa % | 5% |
A Harangjáték című kötettel zárul egy trilógia, amely a Kakasok bánata és az Inga című könyveimmel együtt alkot egészet. Kétszáznegyven miniatűr, egymással lóugrásos kapcsolatban álló mondatok, nem regény és nem esszé, tűnődések a tartásról, önállósított liriko-epigrammatikus szekvenciák, egyszemélyes életfilozófia. Egy ember körbefordul a maga világában, térben és időben, a szövegdarabok véletlenszerűen egymásra találnak, közöttük személyes összetartozás van. Háziiparos vagyok, biográfiám eseményes részét, a leghosszabbat befejeztem. Most éppen ások. Szürke foltokat szeretnék föleleveníteni, kép adja a képet. Lehet, hogy az ásatás végtelenné húzódik. Mint amikor egy csoportfényképből egy arcot kiemelünk, és népes kíséret jön a nyomában. Városokat, tereket keresek, ahol történt valami. Hogyan építi-börtönzi be magát egy ember a sorsába? Lehetett volna másképp is, a megvalósulás rendszerint idétlen. Az irodalommal kutatom, hogyan éljek. Még ha egyes szám első személyben gondolkodom is, érzek magam körül egy többes szám első személyt. Az én mögött lappang egy mi. A pontos emlék kimélyíthető, az igazság érdekes, többletvarázsa van. Asztalhoz ülve, megyek a tollam után, és megsejtek emberi állapotokat. Akarhatom is, hogy ilyen vagy olyan legyek, de az akaratom nem elég erős játékos a sorsommal szemben. Olvasóim felderítője vagyok alkonyi tájakon, félvakon tapogatózom a megvilágítás felé, és csak késve fogom fel, hogy éppen ez a tapogatózás az utam célja. Kenyérkereső munkáim nézőpontnak is megfeleltek. Beleszülettem a témámba, napjaim keretéről mint agyalágyult és fantasztikus történelemről gondolkodhattam. Nem lepődöm meg rajta, hogy a ragadozó húst akar enni, a pók legyet akar fogni, és hogy az ember viszont sok mindent akar. Zéróista vagyok, és a semmihez mérem a történéseket. Mi máshoz mérném a valamit, mint a semmihez? Ha több annál, akkor már valami. Köszönöm, hogy van házam, és lett vacsorám is; emlékezetemben leélni érdemes napokat sorolok egymás mellé. Igyekszem megmenteni valamit jövés-menéssel eltöltött napjaimból, próbálok nem egészen meghalni, csak hogy egy darabig még legyek, mint egy fatörzsbe vésett, vagy egy börtöntéglafalba karcolt monogram.

1 760 Ft -20% 2 200 Ft

840 Ft -60% 2 100 Ft

1 400 Ft -50% 2 800 Ft

1 432 Ft -20% 1 790 Ft

3 992 Ft -20% 4 990 Ft

1 904 Ft -20% 2 380 Ft

2 632 Ft -20% 3 290 Ft

1 440 Ft -20% 1 800 Ft

2 392 Ft -20% 2 990 Ft

2 632 Ft -20% 3 290 Ft

3 992 Ft -20% 4 990 Ft

495 Ft -50% 990 Ft

495 Ft -50% 990 Ft

1 495 Ft -50% 2 990 Ft

1 890 Ft -5% 1 990 Ft

1 480 Ft -20% 1 850 Ft

2 365 Ft -5% 2 490 Ft

2 144 Ft -20% 2 680 Ft

3 436 Ft -20% 4 295 Ft

2 240 Ft -20% 2 800 Ft

2 000 Ft -20% 2 500 Ft

2 000 Ft -20% 2 500 Ft

2 936 Ft -5% 3 090 Ft

792 Ft -20% 990 Ft

792 Ft -20% 990 Ft

2 000 Ft -20% 2 500 Ft

3 791 Ft -5% 3 990 Ft

2 720 Ft -20% 3 400 Ft

1 904 Ft -20% 2 380 Ft

1 992 Ft -20% 2 490 Ft