Krisztus ?után a harmincas évek vége felé, az egyik nap déltájban különös dolog történt. Az okos és mindenre elszánt fiatal farizeus, Saul már Damaszkusz felé közeledett. Félelmetes terveket forgatott a fejében. A szíriai keresztényeket akarta felkutatni és Jeruzsálembe hurcolni. Nála volt az elfogató parancs és rendelkezésére állt egy megbízható lovas különítmény. Váratlanul azonban vakító fény vette körül. Lezuhanva a lováról, ismeretlen hangot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?" Megdöbbent. A kérdés, mint a kötekedni kezdő útonálló j hangja, provokatívnak tűnt. Elrémülve szólt: „Ki vagy te, Uram?" A felelet még az eddigieknél is rejtélyesebb volt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl." (…) Egyszerre csak összeállt benne a „fantomkép", és a korintusiaknak leírta központi élményét: „Ti Krisztus teste vagytok s egyenként tagjai." (lKor 12,27).
A hívek belepirulhattak a bókba, Saul pedig végre megismerte azt a Názáreti Jézust, akit eddig nem látott. Erejét megszázszorozta a megtapasztalt szeretet. Többé számára nem volt távolság, vagy veszély, ami elrettentette volna. Rájött, Jézus titka az Egyház történetében folytatódik. Saul ezt boldogan elfogadta, és elszántan továbbadta. (vö. ApCsel. 18,9) A Szentlélek diadalmasan működött, megszületett az Egyház, elkezdődött az egyháztörténelem, a „kis idő" (Jn 16,16), ami múltán Krisztus értünk jön.