Nagyon helyesen úgy tiszteljük Don Boscót, mint a kiadók védőszentjét, hiszen - sok más dolog mellett - megértette az ige terjesztésének fontosságát, s mindezt egy olyan korban, amikor az első nagy tömegtájékoztató újságok születtek.
Don Bosco aktív életet élt és termékeny író volt: százötven művet írt, néhány közülük hatalmas példányszámban jelent meg. Könyvet számos nyelvre lefordították. A XIX. században divatos dagályos retorikával ellentétben mindig hétköznapi olasz nyelven fogalmazott. A "kényelmetlen" témákat sem kerülte, ahogyan az Olaszország története fiataloknak című művében is láthatjuk.
Nagy lélegzetű műveiben vizsgálta azokat a vádakat is, melyekkel az olasz reformkori szabadkőműves liberalizmus támadta az Egyházat. Írásain keresztül törekedett az igazság kimondására és arra, hogy rámutasson azon vélemények hamisságára, melyek a katolikusokat a Haza ellenségeinek állították be. A politikai vezetés teljes érdektelenségének közepette elsőként írt művet a számtanról és a decimális mértékrendszerről, hogy elmagyarázza a társadalom egyszerű tagjai számára is a hatóságok által bevezetett új mértékegységek rendszerét, és ezáltal megakadályozza, hogy a nagyiparos polgárság újgazdagjai kisemmizzék a tufatlan embereket.
Meg volt győződve arról, hogy nem elég lépést tartani a korral, hanem az élen kell járni. Ezért nyomdát alapított, melyet teljes mértékben tanítványaira bízott. A nyomda technológiailag annyira fejlett volt, hogy lenyűgözte az 1882-es torinói világkiállítás közönségét, amely először láthatta egyben a "teljes nyomdai munkafolyamatot" a papírgyártástól a befejezett könyvig. Ám Don Bosco nem csupán író és kiadó volt, hiszen felvállalta a tehetséggondozás feladatát is. Fiatal írók vették körül, akiket ő maga nevelt és készített fel a "nyomtatott papírral vívott háborúra", amely a tömegtájékoztatási eszközök uralta világban hamarosan létfontúságává vált.